Emlékszel még az elsőre?

Azt mondják, mindig (mindenből) az első a legkülönlegesebb egész életünkben. Persze elsősorban jó dolgokra gondolok itt; nem az első fekete pontra vagy szerelmi csalódásra – habár valamilyen szempontból ezek is különlegesek.

Speciel most a csókra gondolok.

Nekem rettentő nagy elvárásaim voltak. Számos film jelenetét vettem alapul az érzéshez, amit szerettem volna átélni. Mert a vásznon általában igazán OLYAN az első. Puha, szép, biztonságos, gyomrot remegtető, szinte nem evilági.

Lábujjhegyre emelkedős-pipiskedős-lábemelős.

Nyilván én is gyakoroltam jó előre. Aki nem smárolt tinikorában a kézfejével – na, olyan nincs.

Nekem persze hírből sem volt még jelöltem, akivel ezt élesben ki lehetett volna próbálni a kisvárosi „tuti gimiben” – mondjuk az sem segített, hogy az osztály strébere voltam. Az ember vagy tanul ugye, vagy részt vesz a zsongásban a helyi erőkkel. Nekem így sokáig az ábrándok maradtak.

Aztán felemeltem azt a szorgos kis fejemet a tankönyvből és észrevettem, hogy az osztály csekély számú hím egyedeinek legmenőbbike áhítozik arra a bizonyos első csókra.

Na, akkor gazoltam be rettenetesen.

Mert lássuk be, a jó kislányok nem vonulnak a tornaterem mögé falat támasztva csókolózni. (Dehogynem.)

Pláne nem sétálnak haza kerülőutakon, hogy a bokrok takarásában bazsalyogjanak a lovagjukkal. A nyelvekkel meg aztán EGYÁLTALÁN nem számoltam! Persze, mert annak előtte a kézfejem viszonylag passzív volt…

Az osztály alfájával ellentétben, aki viszont nagyon is aktív volt – nyilván neki már a messzi homályba vesztek a gyakorlás órái.

Egy szó mint száz: az első csók különleges. Jelentsen ez bármit is. Nekem különlegesen béna volt. Izgulósabb, mint a matek nagydoga, pedig az aztán okozott pár kellemetlen percet (sosem voltam erős a reál tárgyakból).

A partnerem dicséretére legyen mondva: Ő aztán rendkívül türelmes és szófogadó volt. Minden egyes alkalommal, amikor farkastól rettegő őzgidaként ugrottam hátrébb a nyelve elől, egy leszedált buddha nyugalmával mosolygott vissza rám. És várt.

És tovább várt.

Hosszú napokig, hetekig, hónapokig. Fél évig. A farsangi bálig.

Ahol végre megadtam magam, és mint akit meghalni visznek, beleborultam a srác karjaiba. És megtörtént az első csók.

Puha volt.

Forrás: miragemagazin.hu